vasárnap, február 18, 2018

Nehéz döntések sora...

Kedves olvasóim!

Tudom, megint eltűntem elég hosszú időre, az okaim megvoltak rá, sajnos sok rossz hírrel érkeztem hozzátok. De amíg a remény meg van bennünk, én hiszem, hogy semmi rossz nem történhet. Nem is szaporítom tovább a szót, belevágok a történésekbe. 

November elsején elmentünk Mujuba, hogy elmondjuk párom édesanyjának is a jó híreket, miszerint mi szeretnénk január közepén összeházasodni. Boldogan készülődtünk az útra, úgy éreztem, semmi rossz nem várhat rám...és ekkorát szerintem még életemben nem tévedtem. Leültünk anyukával és el is mondtuk neki, mire ő (itt hatalmas sokkot kaptam) elkezdett csapkodni, meg ordibálni velünk, hogy csináljatok, amit akartok (맘대로 해) én meg annyira hamar kerültem a boldog kis világomból a pokol legmélyebb bugyraiba, hogy felálltam és közöltem párommal, hogy a drága anyukádnak csupán annyi lett volna a dolga, hogy ha nem is örül, de legalább elfogadja, amit mi szeretnénk és, hogy én többet nem jövök le ide, soha. Felmentem az emeletre, a legdurvább, hogy utánam jött párom és kért, hogy menjek le, mert nagyon bunkón viselkedtem az anyukájával...ÉN??? Ugyan mivel. Szerintem az én reakcióm teljesen érthető volt azok után, ahogy ő beszélt velünk. De mivel szeretem a páromat, így lementem és itt jött a másik sokk. Mintha mi sem történt volna, üljünk le enni. Na, gondolhatjátok, nekem egy falat sem ment volna le a torkomon, nem is ment, hiába próbálkoztam. Megettem olyan három szem rizst és ennyi volt. Majd összeszedtük magunkat és elindultunk vissza Songtanba. Útközben nem is igazán beszélgettünk, én bevallom őszintén, sírtam mint a záporeső, mert nem értettem, ugyan mit rontottam el megint, amivel ezt a reakciót váltottam ki az anyukájából. Megkérdeztem végül Mingyu-t, hogy akkor most mi lesz? Elhalasztjuk az esküvőt? A válasza...igen. És mondom akkor mikor tartjuk, hiszen pénzem és munkám nem volt, a vízumom is le fog járni február elején. Hogyan maradjak így itt? Azt mondta, addig nem házasodunk össze, míg az anyja bele nem egyezik, mert "Ő az anyám!" (na, ez az a mondat, amitől azóta falra mászok!!!).
Itt még jobban elkeseredtem, hiszen még ő is az anyját választja, mellé állt én meg olyan egyedül voltam, mint a kisujjam. Nem bírtam ránézni, nem tudtam beszélni vele és úgy éreztem, millió és millió fényévnyire került tőlem egy pillanat alatt és már nem érhetem őt el. Nem tudtam vele maradni, így másnap felhívtam az egyik legkedvesebb barátnőmet, aki szerencsére éppen Koreában volt, és elmondtam, mi történt. Kérdések nélkül csak annyit mondott, gyere át hozzám pár napra, ne maradj ott. És én is erre vágytam, akkor úgy éreztem, Mingyu egy vadidegen, és nem tudtam mellette maradni. Elmondtam neki, hogy elmegyek, egyből kérdésekkel bombázott. Hova megyek, milyen hosszú időre...én elmondtam, hova megyek és, hogy nem tudom, mikor jövök vissza. Írtam neki egy levelet is, 

Sajnálom, hogy eljöttem. Időre van szükségem.Nem tudok a közeledben lenni. Még az is fájdalommal tölt el, ha rád nézek. Úgy érzem az álmom rémálommá változott és te itt hagytál engem egyedül. Már semmiben sem vagyok biztos. Mélyen legbelül összetörtem és megfagytam.  Ezért vettem le a gyűrűt is. Most nem akarom, hogy rajtam legyen. Talán soha többé. És a legrosszabb, hogy azt sem tudod, mit tettél és mivel bántottál meg ennyire. El kell gondolkodnom, és mikor készen állok, visszajövök.  
Bevallom, kicsit ijesztő mindent feltárni nektek, de azt szeretném, hogy tudjátok, hogy nálunk sem mindig minden boldog és nagyszerű. 
Szóval három napot töltöttem barátnőmnél, bár ha az érzéseimen múlik, már másnap visszamentem volna, annyira hiányzott a kicsi majmom, de nem tehettem. Ha megteszem, sosem fogja fel, hogy mennyire megbántott. Ekkor ültünk le visszatértem után és megbeszéltük, bármi is lesz, akár anyuka elfogadja, akár nem, áprilisban összeházasodunk. De persze, minden alkalommal, mikor hazament, nyaggatott engem is, hogy nem e megyek vele, de én bevallom képtelen voltam erre. Édesanyám is elég rossz helyzetben volt akkoriban, de ő mégis képes volt örülni a boldogságomnak. Sőt, ő bátorított a legjobban mindig is, holott az egy szem lánya vagyok és Mingyu-ért a világ másik felére költöztem, de anyukámnak soha egy rossz szava sem volt emiatt. Munkát nem találtam a továbbiakban, vagy nagyon messze volt, vagy nem kellettem nekik, mert külföldi vagyok, így a pénzem szépen elfogyott november közepére és rá voltam szorulva arra, hogy Mingyu fizessen mindent. Elég kényelmetlen érzés volt, sosem szerettem, ha "eltartanak". Úgy tűnt, minden visszatért a régi kerékvágásba, de egy héttel karácsony előtt kiderült, ez sajnos nem így van. Hatalmasat veszekedtünk, sosem veszekedtünk így korábban. Mondott nagyon csúnya dolgokat is nekem, bár így utólag meg tudom érteni azt a feszültséget, amit érzett akkor. A vége az lett, hogy akkor menjünk le még egyszer Mujuba, beszéljünk az anyukájával. Le is mentünk, és derültek ki dolgok, ami miatt aztán haragudtam Mingyu-ra. Ugyanis a fő ludas a sztoriban ő volt. Kiderült, hogy mikor én odaköltöztem, ő nem merte elmondani az anyukájának, hogy én miatta oda költözök és, hogy köztünk ez a dolog komolya, ezért azt hazudta, hogy csak pár hónapra jövök Koreába. Ehhez képest egyből összeköltöztünk, aztán el sem vitt engem bemutatni...ez lett volna az első, amit meg kellett volna tennünk. Szóval szépen mindent megbeszéltünk az anyukájával, Mingyu volt a fordító, és azóta szerencsére minden rendeződött. Viszont az anyagi dolgok miatt komoly döntést hoztunk. Próbálkozhattam volna keményebben is, hogy munkát találjak, de őszintén megmondva, már nem akartam. Nem akartam ott maradni és halálra dolgozni magamat azért, hogy Mingyu mellett alhassak, mert másra úgy sem jutott volna időm. Így december 25.-én reggel elhagytuk együtt az otthonunkat, és elindultunk Németországba, édesanyámékhoz. Tizenegy napot töltöttünk itt el, és végül csupán ő tért vissza Koreába. A szívem szakadt meg emiatt, hogy a következő másfél évben alig látom majd, de anyagi szempontból sokkal jobb ez így. Itt Németországban egy gyárban (egy kis családi vállalkozás) dolgoztam Korea előtt. Szó nélkül egyből vissza is vettek, plusz találtam egy mellékállást is és így a koreai fizetésem dupláját keresem. Van mindenre pénzem, és Mingyu-val is beterveztük már most az egész évet, hogy ki-mikor megy-jön Koreába/Németországba. Már 6 hete nem láttam őt, és borzasztó nehéz, de hálás vagyok, hogy ennyit dolgozom (heti kb 50 óra) mert így nincs annyi időm gondolkodni. Amikor csak tudunk, beszélünk, videókat küldünk egymásnak és képeket. És hiszem, hogy a szerelmünk nem fog megtörni egy ilyen akadályon. Már csak 5 hét és 5 nap és végre itt lesz, bár csak 5 napra aztán én megyek májusban 10 napra hozzá. Aztán augusztusban megint én megyek egy hétre, októberben pedig ő jön hozzám. Az esküvőt tervezgetjük és támadt egy remek ötletem is a menyasszonyi ruhámat tekintve is (hanbok). Viszont jó hírem is van, ennek hála, hogy itt lehetek, újra fordítani fogok, a fordítós blogomba is írok majd erről bejegyzést, ugyanis Mingyu anyukája ajánlott egy jó filmet és már be is terveztem fordításra, mert nagyon megtetszett. Több bejegyzésem is lesz még itt, arról a rengeteg élményről Koreában, amiről még nem írtam, mert van még bőven. :)

Most búcsúzom tőletek egy kis időre, remélem mindegyikőtök jól van! Szép napot Nektek!

20 megjegyzés:

  1. Hű! Mennyi fordulat! Pont, mint egy sorozatban. :) Sajnálom, hogy ilyen nehézségeken kell/kellett átmenned/átmennetek, de örülök, hogy úgy-ahogy megoldódtak a dolgok. Kitartást a következő másfél évhez!!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos,mint tudjuk az élet nem mindig habos torta...de kitartunk :)
      Köszönöm, hogy még most is velem/velünk tartasz :)

      Törlés
  2. Ahogy Hajni is írta ,mint egy sorozatban. Nehéz lesz a következő időszak, de a döntésed helyes!Ez volt a mélypont, innen már csak felfele vezet út!Kitartást a következő időkhöz!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Zsike. A szavaid megmelengették a szívemet♡

      Törlés
  3. Kedves HaNeul!
    Örömmel olvastam újra a bejegyzésedet...sajnos nem a legjobbak a dolgok. Kívánom, hogy rendeződjenek a dolgaid, igaz nem lesz könnyű a távollét, de talán a kapcsolatnak jót fog tenni. Amennyiben kitartatok egymás mellett akkor ez jó próbatétel lesz és megerősít. Kívánom így legyen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ququcs! Igen, nem lesz egyszerű, ezzel mi is tisztában voltunk/vagyunk...de mindketten mindent megteszünk, hogy megmaradjon a különleges szerelmünk :)

      Törlés
  4. Sajnálom, hogy így alakult. Kedves Haneul a Reset c. fordításodat szeretném elkérni. Vagy esetleg élővé tennéd a feliratokat? Előre is köszönettel: Ildikó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ildikó! A hétvégén átnézem az összes feliratomat és javítom amelyik nem elérhető :)

      Törlés
  5. Azt tapasztaltam, hogy a kisebb nagyobb hazugsagok Koreaban teljesen rendben vannak. Inkabb fullentenek, hogy elkeruljek a konfliktusokat. Nagyon jo volt olvasni, hogy mennyire a megoldasra torekedtek. Ami biztos, hogy a koreai koniktuskerules es a magyar temperamentum nem igazan harmonikus, de a problemak kozt merettetik meg mindenki jelleme. A legjobbakat kivanom nektek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ebből a különbözőségünkből voltak már vitáink, de szerencsére eddig mindent meg tudtunk beszélni :) Remélem ez a jövőben is megmarad :)

      Törlés
  6. Te jó ég! Csalódtam a koreaiakban, egyrészt, hogy nekik nem gond hazudni vagy elhallgatni az igazságot és, hogy ennyire lenézik a külföldieket. Remélem minden helyrerázódik nálatok! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is sok dologban csalódtam Koreával kapcsolatban, de ezt már szerencsére elfogadtam :) És én is remélem,hogy minden rendben lesz :)

      Törlés
  7. Köszönöm én is, hogy megosztod velünk ezeket a nehézségeket amin keresztül mész. Tényleg olyan mint egy sorozat, de tudom, hogy az igazi sorozatok csak kitalált dolog, mert amiket hallok a koreai emberekről, mint ahogy te is mesélsz, csalódnom kell bennük. De ahogy olvastam, anyukája szerintem megbékél a gondolattal, hisz érthető volt ezek után a dühkitörése. Nagyon hosszú az a másfél év, de ennyi megpróbáltatás után, már semmiség lesz. Csak tarts ki még 5 hétig, de a meló segíti az időt felgyorsítani. Várom a legközelebbi bejegyzésedet. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, miután ezt megtudtam én is jobban megértettem az anyukája viselkedését...bár vannak dolgok,amiket mondott ami örökre tüskeként marad a szívemben...de ez majd idővel remélem enyhülni fog. Igen, szerencsére a sok munka mellett nincs annyi időm hülyeségeken agyalni, illetve a napok csak úgy repülnek ;)

      Törlés
  8. Kedves HaNeul!
    Köszönöm, hogy megosztod problémáidat velünk. De hidd el az idő mindent megold.
    Csak kitartás!!!! "FIGHTING"

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Marcsi, köszönöm...és igen, Fighting!! :)

      Törlés
  9. Kitartás nektek! :) Szurkolok, hogy most már minden rendben menjen!

    VálaszTörlés
  10. Kedves HaNeul! Ideértem, hogy végre elolvassam ezt a regénybe illő fordulatot, csak remélni tudom, hogy a kölcsönös szerelem és szeretet idővel mindent /na jó nem lehet mindent/ segít megértetni és megoldani. Hiába, azért kétféle nemzet, különböző mentalitással, ráérzéssel, reakciókkal. Ami neki csak egy kis füllentés volt, nem mérte fel, hogy az időhúzással pont az ellenkezőjét éri el mint amit szeretne. Nem mindig lehet a férfiakat sem megérteni. Reménykedjünk, hogy ez a bukta, egy életre elég lesz neki, és ezentúl valóban őszinte lesz, mert még mindig jobb ki és átbeszélni a dolgokat, mint bizonytalanságban tartani a másikat! Csak gondoljon arra, hogy mi van, ha fordított a helyzet? Remélem ez a kis szünet, benne az új munkalehetőséggel, és a távolság gyógyírként fog hatni a kapcsolatra, és még inkább felértékelődik a felé való szerelem is. S talán anyukája is még jobban megért téged is és még jobban megszeret, ha megérti, hogy Te mit vállaltál fel ezért a szerelemért. Sok sikert, erőt és kitartást! Kata58

    VálaszTörlés
  11. Kedves HaNeul!
    Csak a legjobbakat kívánom Neked, és hogy boldog légy!
    Bea

    VálaszTörlés