hétfő, október 23, 2017

Újabb mérföldkő az életünkben!


Kedves idetévedő és visszatérő olvasóim. Újabb hirekkel érkeztem hozzátok. Nem ezt a bejegyzést terveztem posztolni ezúttal, de mégis igy hozta a sors. Már készülőben vannak a következő bejegyzéseim, hamarosan azokat is posztolom.

Október 3-4-5.-én dolgoztam, itt ugye Chusok volt akkor, sokan is voltak. Szombati napom volt, amikor is sajnálatos módon a főnököm elővette a nem kedves énjét, és hiába minden szu-százásnak, nem tudtam tovább nyelni az ökörségeit, igy kiléptem a munkahelyemről. Párom aznap nem volt velem, Mujuban volt anyukájánál. Egyből hivtam miután eljöttem. Eléggé feldühitett ahogy bánt velem a főnököm, igy majdnem elsirtam magam. Sajnos nem tudtam elérni őt, igy anyukámmal beszéltem, de megnyugtatott, hogy jól tettem, hogy otthagytam végre őket. Elég sok dolgot lenyeltem az ott töltött 8 hónapom alatt. Aztán Mingyu is visszahivott. Azt mondta, ne aggódjak, ha nem találok munkát, ő akkor is mindent fizet nekem. Borzasztóan jól esett, hogy mindenki aki fontos volt kiállt mellettem.

Ebből kifolyólag több időt tölthettem Mingyuval, s többször mentünk le Mujuba is.
17.-én az esténk nem sikerült túl fényesen, volt egy kis családi vita, amit én a fenti szobánkban vészeltem át, de végül nagyon éhes lettem, és persze kicsit dühös is igy nekivágtam a falunak. A dühöm végett letudtam már 500 métert mire elérte az agyacskámat, hogy bezony nincsen közvilágitás azon a részen, vagy egy kilóméter távolságban. Bekapcsoltam a zseblámpát a telefonomon, majd hirtel azt hallottam, hogy a bal oldalamon az út másik oldalán fut valami. Na itt meglódult az agyacskám, vajon milyen szörnyeteg lehet az, vagy lehet, hogy egy hatalmas kutya és én most itt fogok meghalni és soha senki nem talál meg. A szivem olyan hangosan dobogott, hogy azt hittem kiugrik. Elértem végre egy kivilágitott részre, ahol megint kutyaugatást hallottam, nem láttam őket, igy féltem, hogy szabadon vannak, ezért végül remegő kézzel hivtam fel Mingyu-t. Le volt merülve a telefonja...na mondom most mi lesz...én itt éjszakázom? De szerencsére eszembe jutott, hogy megvan az anyukája száma. Felhivtam és olyan aggódva vette fel...hol vagy? Ugye jól vagy? Ne haragudj, hogy akkor veszekedtünk, mikor itt voltál...én megnyugtattam, hogy semmi baj, jól vagyok, és beszélhetek-e Mingyu-val. Remegő hangon kértem, hogy gyorsan jöjjön értem, mert félek. 5 perc múlva ott volt értem, szaladt odáig. Elmentünk a boltba, beszélgettünk, majd haza sétáltunk. Otthon ledőltünk, egész közel hajolt hozzám, és a következőt mondta:



"Eszti...nagyon szeretlek. 나랑 결혼하자. 나랑 결혼할레?"
(Házasodjunk össze. Hozzám jönnél feleségül?)

Én majdnem elsirtam magamat, mert bár sokat beszéltünk róla, mégis váratlanul ért. Persze, mi mást mondhattam volna? Csupán ennyit. Igen.
Két napra rá elmondtuk anyukámnak és a tesóimnak. Aztán az anyukájának is. Igy ezt a jó hirt szerettem volna megosztani veletek. Remélem egy kis boldogságot csempészhetek ezzel a ti életetekbe is. Én most rettenetesen boldog vagyok...el sem tudtam képzelni, hogy létezik ilyen hatalmas boldogság. De végre rátaláltam. És még egy kis jó hir a végére. Januárban egybekelünk. A gyűrűt ezen a héten csináltatjuk meg...és mikor rákérdeztem, meg kér-e majd egy különlegesebb módon is, csak egy mosolyt kaptam válaszul. Valószinűleg a következő posztom arról fog szólni, ahogy a gyűrűvel megkér. És ott már több fotót is mellékelek majd!
Mindenkinek szép napot kivánok, és kivánom, hogy mind legyetek nagyon boldogok! :)

17 megjegyzés:

  1. Gratulálok, sok boldogságot kívánok és jó egészséget nektek!!!! Kata

    VálaszTörlés
  2. Szia Eszti! A bejegyzésed első felére írnám, hogy nagyon jól döntöttél, találsz majd másik munkahelyet. A jó hír pedig teljesen megmelegítette a lelkemet, egy nehéz estém volt és most sikerült mosolyt csalnod az arcomra. Szívből gratulálok neked és Mingyunak is, legyetek nagyon boldogok! :)

    VálaszTörlés
  3. Örülök hogy ott hagytad azt munkahelyet és nagyon nagyon örülök hogy ilyen boldog hirt hoztál gratulálok és kivánom hogy legyetek nagyon boldogok

    VálaszTörlés
  4. Majdnem elsírtam magam TwT Pedig azt csak doramák érhetik el nálam. :D De annyira láttam magam előtt... Ahogy a nehézségek és csalódások, aggodalom után egy ilyen csodálatos dolog felmelegíti az ember szívét *-* Gratulálok (itt is, facen is már megtettem XD) Minden jót kívánok továbbra is!! Csak jót!

    VálaszTörlés
  5. Örülök hogy léptél a munkahelyedről. Ennyi pont elég volt. Ez a 8 hónap tapasztalat jó referencia is lehet máshol. S nem kell tovább elviselned a főnöködet.
    A lánykéréshez gratulálok! Remélem mindkettőtök családjának sikerül igazán megkedvelni és elfogadni egymást, s a kulturális különbségek csak érdekesebbé fogják tenni a házasságotokat! :-D

    VálaszTörlés
  6. Gratulálok! Legyetek nagyon boldogok!

    VálaszTörlés
  7. Gratulálok, Eszter! Nagyon örülök a hírnek! Sok bodlogságot nektek! :) Az pedig külön jó hír, hogy otthagytad azt az állást... még mindig emlékszem arra a kajás bejegyzésedre, amit még anyával olvastam és felfordult tőle a gyomrunk. Szóval jól tetted! :)

    VálaszTörlés
  8. Eszter gratulálok nektek és kívánok sok együtt töltött boldog évet.

    VálaszTörlés
  9. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  10. Biztos találsz új munkahelyet!
    Ahogyan az életed újabb híreit elkezdtem olvasni, majd kitört a frász :) Mint egy dorama, vigyázz magadra nagyon.
    Nagyon örömteljes hírt hoztál nekünk, jó érzés veletek örülni.Mindig szorítani fogok, hogy az életed, életetek még ha néha napján nem is úgy alakul,sikeres és nagyon ,nagyon boldog legyen. A leánykérés gratulálok. Legyetek nagyon boldogok ! (Az előzőt töröltem, mert tele volt hibával :) )

    VálaszTörlés
  11. Az első mondataidat olvasva még nem is sejtettem, hogy mi fog kikerekedni a történetedből.
    Aztán tovább olvasva csak megerősíteni tudlak, hogy jól döntöttél amikor kiléptél a munkahelyedről.
    Majd rágtam a szám szélét, hogy -csak nem valami komoly bajod esett- de tovább olvasva és a bejegyzésed végére érve már fülig ért a szám. :-))
    Gratulálok! Kívánom, hogy sose múljon el ez a varázs és nagyon sokáig részesei legyetek.
    S köszönöm , hogy időről-időre bepillantást engedsz az életedbe, életetekbe.
    Üdv Ilona

    VálaszTörlés
  12. Örömmel olvastam az új híreket, nagyon bátor döntés volt a kilépés, de úgy látszik meglett a gyümölcse ennek a váratlan döntésnek! Sok boldogságot kívánok a továbbiakra is! Most látszott meg az igazi szerelem, mert a felmerülő problémára a legjobb választ kaptad! Gratulálok, hogy a nehézségek ellenére is ilyen jól alakultak a dolgok! Most már biztosan nem leszel egyedül. Sok örömöt, sikert, és további kiteljesedést az életetekre! Kata58

    VálaszTörlés
  13. Gratulálok, és Veled örülök! Sok szép együtt töltött éveket!!!

    VálaszTörlés
  14. Úgy felsikoltottam, mikor a végére értem. Gratulálok nektek, sok boldogságot és legyen szép életetek !!<3

    VálaszTörlés
  15. Szia Eszter!
    Minden írásodat elolvastam, amit nagyon hálásan köszönök.Most viszont ülök a monitor előtt és csurog a könnyem.Nagyon szorítok neked, hogy minél kevesebb szomorúság érjen, de viszont annál több boldogság.Gratulálok neked és Mingyu-nak.
    gyomar :-)

    VálaszTörlés