hétfő, július 10, 2017

Szomorkás hangulatban...

Régóta nem írtam ide, de most azt hiszem eljött az ideje. Az élet tele van meglepetéssel, vagyis sokan mondják ezt. És igazuk van. De ezek a meglepetések nem mindig örömteliek. Az enyém sem volt az. Mingyu továbbképzésen volt a munkahelyén, én otthon vártam rá, hogy végre együtt lehessünk. Mikor hazaért annyit mondott, kérdezhetek valamit? Mondtam, hogy persze. És itt jött a meglepi, ami összetörte a szívemet. "Eljönnél velem az édesapám temetésére?". Nem tudtam megszólalni, azt hiszem sokkot kaptam abban a pillanatban. És hirtelen nem tudtam, melyik apukájára gondol...az igazira, vagy a mostohára? De tudhattam volna. Ő is sokkos állapotban volt. Én pedig elsírtam magam. És nem is tudtam abbahagyni a sírást. Mindez június 14.-én történt.

Fiatalon, álmokkal telten

Miután bepakoltunk pár ruhát és szükséges holmit, neki vágtunk a négy órás autó útnak, s az a négy óra csupa reménykedéssel volt tele. Talán mégsem igaz, talán nem is ő az, talán tévedés történt és majd egy jót nevetünk az egészen....de nem így alakult sajnos. Eme eseménynek köszönhetően találkoztam először Mingyu bátyjával, ami bár ne így lett volna. Miután megérkeztünk, Ők bementek megnézni a holttestet, én nem akartam látni. Szerettem volna őt úgy megőrizni az emlékeimben, ahogy utoljára láttam, mosolygósan, és élettel teliként.

Láttam Mingyut egyszer, kétszer sírni, de ahogy ezután sírt, még soha. Az épület előtt leült, fogta a fejét és a legszomorúbb "aigoo"-k hagyták el az ajkait, amit valaha hallottam. Én meg csak öleltem őt, vele sírtam, vígasztaltam és eközben megszakadt érte a szívem. Mert tudtam, hogy nem tudom meg nem történtté tenni, nem adhatom vissza az apukáját. Bármennyire is szeretném.

Nem is igazán tudom szavakba önteni amit azokban a napokban éreztem. Valahogy minden olyan szürreális volt. Most még jobban tisztelem Mingyu anyukáját is, és ez azt hiszem kölcsönös. Ugyanis bár ők elváltak, másnap ő is utánunk jött, ott akart lenni vele, velünk az utolsó útján. Velem együtt képtelen volt egy pillanatnál tovább az elhunyton tartani a tekintetét, és olyan szívszaggatóan sírt a karjaimban, én vígasztaltam őt is, ahogy korábban Mingyut.

Minguval ketten, összesen 15 órát töltöttünk apuka lakásában, nevettünk a szép emlékeken és sírtunk a fájókon, elbúcsuztunk Tőle, s még búcsú ajándékot is kaptunk. Tudom, most teszek egy kis kitérőt, de ezt el kell mesélnem. Amikor lent voltunk nála, sokat kávéztunk együtt, mi hárman. Miután már órák óta válogattuk, mi kell, mi nem, hirtelen megláttunk valamit a polcon. Teljesen ugyanabban a pillanatban. Én a kezeimbe vettem, a két gyönyörű, vadonat új kávéscsészét, ami ott állt, becsomagolva. Ránéztem Mingyura, és egyszerűen tudtam, hogy ugyanarra gondolunk. Félig sírva csak ennyit tudtam kinyögni. "Ugye nem arra gondolsz te is, hogy ezt nekünk hagyta itt?" És zokogtunk mindketten, mert ő még halála előtt is tudta, hogy mi elmegyünk majd hozzá, hogy mi ott leszünk, tudta, mennyire szeretjük őt, és mi meg fogjuk találni. Kérdezitek most magatoktól, hogy honnan tudhatta, hogy mikor fog meghalni....TUDTA. Ugyanis a legszörnyűbbet még nem mondtam el...öngyilkos lett.

Még becsomagolva

Mikor nagyon hiányzik, ezzel tisztelgünk az emléke előtt...

Tudnotok kell, Mingyu bátyja nem lopta be magát a szívembe, és szerintem a tiétekbe sem fogja, ha leírom, mit is tett ezelőtt és ezt követően. Megérkezésünk után hárman elmentünk oda, ahol apuka lakott, tudtuk, hogy nincs sok időnk, le kell rendeznünk a hivatalos dolgokat. Átnézni a holmiját, összepakolni, ami kell belőle, kidobni, ami nem. Mingyu bátyja közölte, hogy ő nem jön be a házba. Mert ott halt meg az apja. Ja....és Mingyunak nem az? Tudom, hogy nehéz lehetett neki, de azt is közölte, neki nem kell semmi onnan. Bármit találunk, tartsuk meg. Hogy mi van??? Majd, a temetés előtti estén még elmentünk négyesben vacsorázni és utána közölte, hogy neki sok a munkája, úgyhogy ő most hazamegy. Sok a munkája? Én, aki kétszer láttam apukát egy pillanatra sem érdekelt a munkám. Úgy, hogy minden héten csüt-pént-szom-vas dolgozok és szerda délután tudtuk meg a dolgot. Felhívtam őket, elmondtam, mi a helyzet és megértették. Szóval bátyus fogta magát és lelépett aznap este.

Másnap a temetésen csak mi hárman voltunk ott. A halottasházból lifttel felhozták a koporsóban, limuzinba rakták és elvitték egy helyre, nem tudom mi erre a megfelelő szó, de ott egy szobából nézhettük, ahogy betolják a testét egy nagy kályhába és elégetik. Számomra borzasztó élmény volt. Majd urnába rakták, és elhelyezték végső nyughelyére.


Bennünk pedig örökre ott lesz a bűntudat, hogy miért nem mentünk többször, miért nem hívtuk többször, miért, miért, miért...

Ezt a fotót apuka készítette, az első találkozásunkkor


Ha olvassátok ezt, kérlek titeket, gondoljatok rá csak egy pillanatig, mert bár nem volt tökéletes, de jó ember volt! És mi nagyon szerettük őt...és fogjuk is, még nagyon-nagyon sokáig.

26 megjegyzés:

  1. Őszinte részvétem.

    Szeretem olvasni az írásaidat, de remélem ilyen élethelyzettel kapcsolatban nem kell újra "tollat ragadnod."
    S biztos vagyok abban, hogy Apuka is olvasta onnan, fentről e sorokat és könnyebb lélekkel megy tovább.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Anoli, köszönöm kedves szavaidat, én is reménykedem, mindkettőben!

      Törlés
  2. Most elősször olvastam a blogodat... sajnos tudom hogy a szavak nem sokat segitenek de kérlek fogadd őszinte részvétem ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem itt maradsz velem, és elolvasod majd a többi bejegyzésemet is! És köszönjük!!

      Törlés
  3. Őszinte részvétem! Köszönöm,hogy megosztottad velünk fájdalmatokat. Neked és kedves párodnak kívánom, Apukáról ezután, csakis szép,kedves emlékek jussanak eszetekbe.

    VálaszTörlés
  4. Eszterkém és Mingyu ! Fogadjátok őszinte részvétem mindketten !�� Tudom sajnos én is milyen egy szülőt elveszîteni ! Mingyu apukàja egy nagyon szimpatikus ember volt ,sajnálom hogy itt hagyott benneteket! Mindennap gondoljatok rá ,hiszen most is ott van veletek a szívetekben ! ❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Heni! Nagyon kedves vagy...és igen, tudom, hogy te is vesztettél el egy szülőt...sajnálom, nem telik el ugy nap, hogy ne gondolnánk Rá!

      Törlés
  5. Kedves Eszter és Mingyu! Őszinte szeretettel olvasom az írásaidat, nagyon meghatott a szép szerelmetek története. Jó így első kézből hallani, hogy milyen ott az élet és ti mint fiatal pár, hogy élitek a mindennapjaitokat. Nagyon megrázó volt, amit Mingyu édesapjáról írtál és bevallom én is nagyon megsirattam, (az én édesapám is így halt meg). Olyan szépen és csodálatosan írsz az őszinte érzéseidről, hogy ez Mingyu számára biztosan nagy segítséget jelent. Őszinte részvétem!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ibolya! Nagyon szépen köszönöm kedves soraidat, és sajnálom az édesapádat, át tudom érzni a fájdalmadat!

      Törlés
  6. Nagyon sajnálom a történteket, szomorú szívvel olvastam a bejegyzésedet. Részvétem, együtt érzek Veletek.

    VálaszTörlés
  7. Megrendülten olvastam soraidat! borzasztó mikor a szülő ilyen döntésre szánja el magát, pedig ha tudtátok volna hogy helyzet van, biztosan segítségére siettetek volna. Maradjon meg minden ami szép az emlékeitekben, és őszinte részvétem! Idővel majd enyhül a fájdalom. Egymás iránti szeretetben sikerül majd ezt a fájdalmat is feldolgozni, és újra kisüt majd a nap! Kata58

    VálaszTörlés
  8. Kedves HaNeul, Mingyu fogadjátok őszinte részvétem.
    Köszönöm, hogy megosztottad velünk ezt a szomorú, fájdalmast hírt.

    VálaszTörlés