csütörtök, november 10, 2016

Első fejezet: A kezdetek...

Próbálom összeszedni a gondolataimat, mert furcsa érzés visszagondolni azokra az időkre, mikor még nem ismertem Őt...de akkor kezdődjön a történetem.

Egyszer volt, hol nem volt, élt egykoron egy magyar lány, nem máshol, mint Németországban, és bár nem igazán szerette az ottani életét, azoban a családja ott volt, így nem maradt sok választása.
Épp egy nagyon nehéz időszakon ment keresztül, egy szerelem miatt, ami mély nyomot hagyott benne, és amely szerelemnek köszönheti azt, hogy rátalált arra, amit mindig is keresett, habár már feladta a reményt, hogy megtalálhatja.


Éppen egy hullámvölgyön voltam túl, mikor azt hiszem már vagy századjára megláttam egy alkalmazást az egyik facebook csoportban, amelyet követek. Ez az alkalmazás az MEEFF volt, és leírása alapján koreai barátokat szerezhetsz vele. Nos, szabadidőm volt, így letöltöttem és elkezdtem böngészni, mi és hogyan működik benne. Nagyjából olyan, mint a Tinder (nem tudom, mennyire ismeritek, párkereső, ahol szivecskét küldhetsz annak, aki szimpatikus és ha ő is visszaküldi, írhattok egymásnak).
Nézegettem a képeket, és egyszer csak egy katonai egyenruhát viselő dél-koreai férfiúval találtam szemben magamat. (A szülővárosomban egy laktanya mellett lakom, és sok barátom katona, így valahogy mindig is gyengém volt a katonai egyenruha!)
A régi szép idők emlékére küldtem neki egy szivecskét és azon nyomban el is felejtettem az arcát...de úgy harminc percre rá írt nekem kakaotalk-on (az MEEFF profilomba kiírtam a felhasználó nevemet).



Elkezdtünk beszélgetni, kiderült, hogy hobbija a nyelv tanulás és segítene nekem koreaiul tanulni, ha cserébe tanítom őt magyarul. A levelezéseink mindennapossá váltak, és ő egyre gyakrabban hozta fel, hogy szeretne felhívni. Én bevallom féltem, mert az angolom közel sem tökéletes és féltem, hogy nem értene meg, így mindig kifogásokat találtam ki. 


Majd végül eljött a nap, mikor úgy voltam vele, hogy én is szeretnék Vele beszélni, és megegyeztünk, hogy másnap videótelefonálunk. Én éppen reggeliztem, mikor eljött a 9 óra, ami nála délután 5 volt. Furcsa volt először látni, bár a legfurább az volt, hogy egy szaunában volt, méghozzá az édesanyjával. Olyan zavarban voltam, hogy magamra borítottam a vizet, amit ittam. Nem elég, hogy először beszélek vele, még az anyukája is ott van. Csupán negyed órát beszéltünk, és megegyeztünk, hogy később folytatjuk, mert a szauna miatt túlmelegedett a telefonja. Tisztán emlékszem, hogy bár barátságon kívül mást nem éreztem irányában, de azt gondoltam, hogy ha a jövőben lennének gyerekeink és unokáink, elmesélhetnénk nekik, hogyan is zajlott az első beszélgetésünk. Nem mindennapi történet lenne. Azonban nem volt később. 


Napokig hanyagoltam, nagy sokk volt ez nekem és csak üzeneteket váltottunk egymással. Újra kifogásokat kerestem, miért nem beszélek vele.
De egy hét után magam alatt voltam újra és ő beszélni akart velem, bár csak hanghívással, mert épp a laktanyájában volt. Végül belementem, és három órát beszéltünk. A beszélgetésünk közben döbbentem rá, hogy hangosan kacagok a viccelődésén, ezzel magamat is nagyon megleptem. Ezt követően a beszélgetéseink mindennapossá váltak, hol hanghívással hol videóhívással beszéltünk. 


De még ekkor sem akartunk barátságnál többet egymástól. Volt, hogy három órát beszéltünk, de olyan is előfordult, hogy kilenc órán át tanultunk és nevettünk együtt. Egyre több mindent meséltünk el magunkról a másiknak. Akkoriban értem el a mélypontomat, s pontosan azon az estén és abban a pillanatban írt rám, mikor a legnagyobb szükségem volt rá. Értékltelennek és borzasztóan magányosnak éreztem magamat, erre ő csak annyit kért, hadd hjvjon fel. Azzal kezdte, hogy most maradjak csendben, mert énekelni fog nekem. Többször énekelt már, mikor beszéltünk, így nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget...egészen addig a pillanatig, míg el nem kezdett énekelni. Ugyanis egy magyar dalt énekelt nekem, Muri Enikőtől a Botladozva című dalt. Sosem felejtem el, mi járt akkor a fejemben. Ültem a sötét szobámban, az ágyam szélén és potyogtak a könnyeim. Mert mikor a legnagyobb szükségem volt valakire, aki lelket önt belém, akkor jött ez a koreai fiú akivel még sosem találkoztunk és az ÉN anyanyelvemen épp egy dalt énekel NEKEM, hogy jobb kedvre derítsen. Visszatekintve azt hiszem ez volt az a pillanat, mikor beleszerettem. De akkoriban még túlságosan féltem szeretni.

Két hónappal a megismerkedésünk után egyik beszélgetésünk alkalmával, mikor épp kifelé tartottam az erkélyre megállított. Mert kérdezni akart valamit. Persze, mondtam, kérdezz nyugodtan. És a sokkoló kérdés: "Mikor eljössz ide Dél-Koreába, lehetnék a barátod?" és erre a még sokkolóbb válaszom "Igen.". Akkor tárult ki a szívem azon szobájának ajtaja, ahová bezártam a nyíladozó érzéseimet iránta, s többé nem tudtam bezárni azt az ajtót.

Egyik beszélgetésünk, mikor én az ágyamban, ő pedig egy PC szobában volt.


Pár hétre rá megkérdezte, hogy lennék-e mostantól a barátnője, mert az érzései megváltoztak irányomban. Erre is igent mondtam neki. El kezdtük tervezgetni, hogy mikor is menjek, hol fogok lakni, bár még majdnem 9 hónapunk volt addig. Sokszor féltem időközben, hogy talán meggondolja magát, vagy, hogy nem is gondolja komolyan, de ez nem történt meg. Anyukámmal is beszélgettek, mikor videótelefonáltunk, és az ő anyukájának sem volt ellenvetése a kapcsolatunkkal szemben. Nem részletezem az elkövetkezendő 9 hónapot, csupán annyit írnék róla, hogy nem volt könnyű, egyikünknek sem. És végül eljött a várva várt nap, mikor elindultam a repülőtérre magyarországon, a gépem este 19:10-kor indult, és helyi idő szerint 1:30-ra ért Dohába, ahol 50 percem volt átszállni. Ez gond nélkül sikerült is, majd helyi idő szerint 17:05-kor szálltam le az Incheon reptéren.



 Nem kevés idő volt kikeveredni a reptérről, ezért beszéltünk a barátommal, és megegyeztünk, hogy a szöuli metró-állomáson találkozunk. 

A szöuli állomás hármas kijáratánál készült

Este 21:37 volt, mikor először megpillantottam, persze egyenruhában jött értem, mert sietett. És mit mondhatnék....nagyon tetszett amit láttam. Magas volt (181 cm) és jóképű. Odasietett hozzám és átölelt, majd csak nézett rám, mosolygott és megkérdezte, éhes vagyok-e.

A történetet a későbbiekben folytatom, rengeteg mesélnivalóm van Dél-Koreáról, a kapcsolatunkrűl és minden élményről, ami itt ér. Akár rossz, akár jó is az az élmény.

4 megjegyzés:

  1. Kedves Eszter!
    Először is örülök, még ha virtuálisan is az ismerősöd lehetek.
    Köszönöm, hogy megosztod velünk életed ,nagy nagy eseményét.Bízom abban, hogy a szép és jó élmények,felül múlják a nem kellemes eseményeket,ha adónak. Te egy hatalmas lépést tettél, amit sokunk nem mer itthon se megtenni. Nagyon, nagyon, örülök , és sok sok boldogságot kívánok a kapcsolatodban, és az ottani közös életetekben.
    Baráti üdvözlettel: Mara

    VálaszTörlés
  2. Kedves Eszter!
    Talán el sem hiszed, mennyire szívmelengető a történeted, esküszöm könnyeket csal az ember szemébe, amikor olvassa és este végiglapoztam az Instagram képeidet, videóidat is és szavakat sem találok. :)
    Nagyon szerencsés vagy és jó tudni, hogy tényleg van remény és lehet, hogy tényleg a világ másik oldalán vár ránk az, akit a Sors nekünk szánt. Remélem, amikor időd engedi, írod majd tovább a blogot, egy élmény olvasni. :)
    Minden jó kívánok Nektek, szívből!
    Szeretettel: Vera

    VálaszTörlés
  3. Kedves Eszter!Elolvastam az első blogodat is végre, és nem is tudom mit írjak most, mert annyira megindított bátorságod, és hogy ki tudtad nyitni a szívedet, és olyan választ adni, melyre nem sokan mernének vállalkozni. Én személy szerint is nagyon örülök más boldogságának, mert azt sehol sem osztják sem könnyen, sem ingyen.
    Azt hiszem, a ti szerelmetek megérdemli hogy minden területen beérjen! Sok sok boldogságot! Amikor nehézségek vannak, mindig jusson eszedbe, hogyan indultatok, mert az hatalmas erőt tud adni. szeretettel Kata58

    VálaszTörlés
  4. Kedves Eszter!Elolvastam az első blogodat is végre, és nem is tudom mit írjak most, mert annyira megindított bátorságod, és hogy ki tudtad nyitni a szívedet, és olyan választ adni, melyre nem sokan mernének vállalkozni. Én személy szerint is nagyon örülök más boldogságának, mert azt sehol sem osztják sem könnyen, sem ingyen.
    Azt hiszem, a ti szerelmetek megérdemli hogy minden területen beérjen! Sok sok boldogságot! Amikor nehézségek vannak, mindig jusson eszedbe, hogyan indultatok, mert az hatalmas erőt tud adni. szeretettel Kata58

    VálaszTörlés