vasárnap, július 22, 2018

Az elrepült 6 hónapról, hogyan is éljük ezt meg... (Második rész)

Kedves mindenki!

Visszatértem amilyen hamar csak tudtam. Szóval, hogy hol is fejeztem be az előző bejegyzést? Lássuk csak...á, igen, meg is van. Jeju. Oda indultunk. A Cheongju-i reptérről indult a gépünk, május 14.-én este 9-kor. Már a repülőtér is nagyon tetszett, bár az incheon-ihoz képest elég aprócska volt. Ismerősökkel is összefutottunk itt, azaz a DBSK-val. 
Akik nem mellesleg a kedvenc együttesem a koreai bandák közül. Párom repesett az örömtől, én meg gyorsan szelfiztem is egyet Shim Changmin-nal!

A legkedvencebb selfie-m

Az említett banda a Jeju Air-t reklámozza, emiatt álldogáltak a reptér egyik részén. :)
Már csak a beszállásra várakoztunk és amint ezzel is megvoltunk, párom megtalálta a hasonmásomat a gépen. Nézzétek:

Az ott egy Eszti

Hát nem édes? Tudom, tudom, háttal nem kezdünk mondatot. :) Aztán röpke egy óra alatt már Jeju-n is voltunk, ahol mint a gyerekek szaladtunk ki a reptérről, hogy végre, mindketten először megcsodálhassuk a látványt. Ez a kép fogadott:

Pálmafa gyönyörűen kivilágítva
Itt szerettünk bele a szigetbe, úgy egy másodperc alatt. A reptér mellett sorban kellett állnunk a taxira várakozva, és ezt is egy remek rendszerrel oldották meg, minden gördülékenyen ment. Fel vannak festve az út mellé a járdára, hol áll meg a taxi, ott kell megállni, azt hiszem öt vagy hat ilyen hely van. Aztán egy ember pedig szól, hány újabb "csapat" jöhet várakozni. Nagyon hamar sorra is kerültünk. A taxival húsz percet utaztunk, én az ablakon át csodáltam a szigetet. A szállásunk így nézett ki:
Csodaszép épület fogadott minket


Ki találja ki, mi a furcsa a képen?
Miután elfoglaltuk a szállásunkat, elindultunk egy kis felderítő sétára. Megvacsoráztunk egy közeli étteremben, ahol kint, babzsák-fotelekben lehetett az éjjeli tengert csodálni. Aztán pedig csak ültünk a tengerparton, egy kicsiny padon és élveztük a csodálatos látványt. És ráadásként párom zenét is indított a telefonján, a The Idan Rachel Project - She'eriot Shel Ha'Chaim (Scraps of Life)  című dalát, ami egy nagy közös kedvencünk. Az előadó izaraeli, és csodálatos dalai vannak. Őt is Mingyu-nak köszönhetően ismertem meg. Miután elindította a dalt, felállt, meghajolt és felkért egy táncra. Ilyen az én szerelmem. Lágyan táncoltunk a sötétben a zene és a tenger morajlásának ritmusára. Örökre belém vésődött ez az éjszaka.

Másnap reggel kibéreltünk egy robogót, amihez két térképet is kaptunk ajándékba. Az egyik az éttermeket jelölte meg, a másik a látnivalókat. Első utunk az Eco Land Theme Park (에코랜드테마파크) -ba vezetett. A parkról a linkre kattintva többet is olvashattok, bár sajnos csak angolul.
Elképesztően szépséges hely, ahol csak a természet vesz körül téged. Sikerült is sok fotót készítenünk róla. A parkban egy kicsi vonatba kell beszállnod és azzal közlekedhetsz a megállók között.

Apró vízesés
Vízesés tavacskával


Képeslap Jejuról

Helló Magyarország

A szokás hatalma
Nem szeretek pózolni


야생화 (yasaenghwa - vadvirágok)

Új otthonunk :)

Már be is költöztünk

Hobbit-lak

Szépséges virág
Szerelmespár szobor


Április ellenére nagyon meleg volt :)

Az ősember... :)
...és majom-neje :D




Megszállta Buddha szelleme

Mikor nagyon megszomjaztunk, megálltunk inni, az ecoland-i ivókútnál...

Fenségesen friss volt a víz

Majd a park végében lévő virágos rét mellett is lőttünk egy-két képet :)

Szép paci :D

:)


Egy kis dombra lecsücsülünk, csüccs...

A nagyvilágban csellengő leány

Piros virágocska















Mire kiértünk a parkból az idő eléggé elromlott, heves szél és eső várt minket, ezért útközben megálltunk egy éjjelnappali előtt, és felmelegítettük magunkat egy jó meleg teával. Itt láttam meg, hogy a kedvenc varieté show-m csapata járt itt.

Running man

A kis motorosom

A következő nap történéseit a harmadik részben írom majd le, kezd elég későre járni, lassan el kell tennem magamat holnapra. Újból kezdődik egy hét meló...jaj, de jó....ja, nem. :)
Szép hetet mindenkinek.





vasárnap, július 15, 2018

Az elrepült 6 hónapról, hogyan is éljük ezt meg... (Első rész)

Sziasztok, mindenkinek szép napot kívánok. Hosszú-hosszú ideje nem írtam már ide, de ezen most változtatok. Ott fejeztem be a történetünket, hogy én visszatértem Németországba, ő pedig Koreába és próbáljuk túlélni a szürke hétköznapoket fizikailag egymás nélkül, de érzelmileg amennyire tudjuk, támogatva egymást.
Én január nyolcadikán kezdtem az itteni régi munkahelyemen, valamint, szereztem egy másodállást is magamnak már a második héten. Így kevesebb időm van azon gondolkodni, hogy mennyire hiányzik a drágaságom, illetve anyagilag is jobban állok, mint valaha. A heti 45-50 óra munka eléggé lefáraszt, de a jövőnkért mindent hajlandó vagyok megtenni. A maradék szabadidőmben, mikor nem alszom, minden percet kihasználunk, hogy felhívjuk a másikat.

Először március 30.-án jött el hozzám, és csodálatos 5 napot töltöttünk együtt. Borzasztó hosszúnak éreztem azt a 84 napot, amit távol töltöttünk, és le sem tudom írni az érzést, amikor végre a reptérre tartottunk bátyámmal és anyukámmal, hogy végre újra láthatom Őt. A gyomromban pillangók ezrei röpködtek, és olyan volt minden, mint amikor első alkalommal találkoztunk. Szerelmes voltam a kislábam ujjától a fejem búbjáig. Útközben a Busker busker-től hallgattam a 여수밤바다 - Yeosu Night Sea-t (amelyet a youtube csatornámon megnézhettek az Ő előadásában is!) és számoltam minden pillanatot, hogy végre újra átölelhessem Őt.

"Már nagyon vártalak, gyorsan ölelj meg!"


Ott akartam várni őt, a táblával a kezemben, és a nyakába ugrani. De szerencsétlenségemre nagyon hívott a természet, így mikor onnan végre vissza evickéltünk, ő már ott állt kint. És akkor mindent elfelejtettem egy pillanat alatt, nem érdekelt a tábla, vagy bármi más, csak anyu kezébe nyomtam és szaladtam a szerelmem karjaiba.

Ő meglepett, én szárnyalok...


Végre ölelhettem őt


És öleltem őt olyan szorosan, ahogy tudtam és végre újra megcsókolhattam a puha kis ajkait. Na, jó, most abbahagyom, mert nem akarok 18-as karikát rakni az írásomra. Elnézést, túlságosan elmerültem az emlékeimben.





Ezt követően 2 napot, kettesben töltöttünk el München-ben. Csodálatos volt, nagyokat sétáltunk, shoppingoltunk és végeérhetetlenül járt a szánk. Alig aludtunk valamit, mert túl sok dolgot kellett a másiknak elmondanunk.

Az első kávézás

Az óriás Lindt nyuszi

Egy görög étteremben, fetával töltött husi és tzatziki...imádtam

A kis ártatlan :)

Egy kiadós séta közben


A maradék három napot anyukámmal és bátyámmal együtt töltöttük. Főzött egy kis koreait nekünk, 수육국밥-ot (suyuggugbab). És sokat kirándultunk, többek között Neuschwanstein-ba megnézni a várat.

Gyere Gabika, egyél...

Összetartozás

Az én hercegem

Igazi modell...:)

:)


Aztán eljött a búcsúzás ideje...megint. Túlságosan hamar. Elképzelhetetlenül nehéz volt, megszakadt a szívem, de nem mutattam neki, mosolyogtam és egész estig ki is bírtam, hogy ne sírjam el magam. És ezért úgy érzem nobel díjat kéne kapnom. :)

Az életem

Szivecske csak nekem...


Itt már úgymond könnyebb dolgom volt, hiszen csupán 36 napot kellett várnom, hogy újra lássam Őt, és ezúttal én mentem Koreába. De sokkal rosszabb volt a helyzet érzelmileg, sokkal jobban hiányzott és kitöltötte minden gondolatomat. Még a sok munka sem segített enyhíteni a magányomat, sem az, hogy többet beszéltünk egymással. Aztán szerencsére elég hamar eljött a május 10.-e, és felszállhattam végre a Turkish airline gépére, amely elrepített Koreába. Itt megjegyezném, hogy elég sok légitársaságot kipróbáltam, de eddig nekem ők a favoritok.

Isztambul, a reptér


Izgatott voltam, hiszen bár aznap dolgozott az én kis majmócám, de csupán egy órát kellett volna a reptéren várnom az érkezéséig. Kellett volna. De az élet közbeszólt, egy munkahelyi hiba képében (nem ő volt a ludas) és ezért nem engedték el a munka végeztével, holott még kérte is őket, hogy neki fontos lenne a reptérre jönnie értem. Sajnos nem hatotta meg őket. Képzeljétek el azt az érzést, mikor azt hiszed, csupán egy óra múlva láthatod őt, és hirtelen ez fogad. Ráadásul nem volt semmilyen sim-kártyám a telefonomban, sem mobilinternetem, csupán addig tudtunk kommunikálni, míg a reptéren voltam. Sokkos állapotban voltam, iszonyatosan fáradtan és rémülten. De sikerült egy kedves barátnémmal beszélnem, akivel megbeszéltük, hogy hol találkozzunk és rajta keresztül akkor majd elérhető leszek. De ez sem valósult meg végül. Már a vonatomal vártam, mikor Mingyu felhívott, hogy értem tud jönni most, így végül, kissé sorsszerűen újfent a szöuli metrómegállóban találkoztunk, mint annak idején első alkalommal is. A 3-as kijáratnál. Addigra megnyugodtam, és próbáltam arra fókuszálni, hogy már nincsen sok hátra és végre láthatom. Végül megérkezésem után három óra húsz perccel végre megláttam őt.

Újra foghatom kezed...

Az önfeledt mosolyunk


Az első két napban barátnőmmel, Anettel találkoztunk illetve pihentem, majd mivel a másfél év ottlétem alatt nem jutottam el Jeju-raés Ő sem járt még ott, soha, így oda utaztunk kettesben három gyönyörű napra....de ezt majd a következő fejezetben mesélem el. :) Várlak vissza titeket! :)